Bihari hímzések

" Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

Beregi keresztszemesről:

 

Madaras minták:  igen kedvelt minták   vőfélykendőn át lakástextil és egyéb  ruhadarabokon is szívesen alkalmazott minta volt.a kakasos minták kisgyermekek részére tökéletesek. 

"A beregi vidék textildíszítő motívumkincsében a virágok közt a rózsának jut a legnagyobb szerep varrják az egészen egyszerü 1-2 cm-es szélességütől az arasznyi nagyságúig. Varrják indás csíkba vagy egymástól függetlenül sorba állítva. A stilizált változatot épp úgy kedvelik mint az egészen természethüt. Színezése az épp rendelkezésre álló hímzőfonaltól függ de ált . két színnel történik - kék és piros -  ezután leggyakrabban a piros zöld változattal találkozni ahol a levél kék vagy zöld a virág piros. a peremvidékeken gyakori az ennél is több szín alkalamazása és az árnyalás is. " 

idézet a lent látott "könyből" ami voltaképp egy könyv alakú dossziéba csomagolt számtalan mintalap egysége.  ne lepődjünk meg hogy nincs összefüzve. 

 

soksok keresztszemes mintát lehet találni a neten - google a barátunk. - és ebből a könyvből ami nekem is a segítségemre volt: 

 

 

p1080098.jpg

itt : beletekinthetünk: 

http://hasznalt-konyv.vatera.hu/hobbi_szabadido/kezimunka_kreativ/beregi_keresztszemes_mintak_1710018395.html

 

Hogyan hímezzünk szép kereszszemest...?

ha kezdők vagyunk elég ha veszünk pár méter keresztszemes csíkot . itt majd megkérdezik hogy hány szem legyen egy szallagon nyilván a nagy mintákhoz széles az abszolút kezdőknek keskenyebb változatot érdemes választani. 

aki már gyakorlottabb vehet méterben is kongrét . megkönnyíti a munkát ha kimossuk az anyagot és száradás vasalás után tizesével megjelöljük az anyagot azaz minden 10. kocka után pici jelet teszünk és vízszintesen és függőlegesen haladva is négyzetrácsozzuk az anyagot.  ez babra munka de ha megnézzük a mintarajzok is be vannak rácsozva. 

ha az elkészítendő mintánk apró kis kép formájában létezik akkor ne spóroljunk és nagyítsuk fel a képet úgy nyomtassuk ki vagy egyszerüen a kedvünk és szemünknek megfelelő méretben fénymásolóval nagyítsuk.

ha nem áll rendelkezésünkre se nyomtató se fénymásoló egy egyszerü négyzetrácsos füzetbe rajzoljuk át a mintát és egy átlátszó vonalzóval jelöljük a köv.  hímezendő sort.  

tény hogy több idő és türelem szükségeltetik hozzá mint a normál hímzéshez de megéri a ráfordított időt... boltban nem kapható egyedi termék fog visszaköszönni végül- 

a mérerre kapható keresztszemes vásznat is egész nyugodtan hímezzük rámában míg a keresztszemes szallagot egy vastagabb lexikonba csiptetve feszítsük ki.  kitünő választás lehet kezdésnek a kisgyermekünk ovis nevének v. jelének  kihímzése . 

 

fiam ovis zsákjára kerül majd a neve ... saját hímzés 

p1080075.jpg

 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

4. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

6. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

7. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

8. Four Wheel Drive Bt.

► Teljes körű gépjármű javítás, karbantartás, karosszériázás, fényezés, műszaki vízsgáztatás, teljes körű alkatrészellátással. Robbanómotoros kisgépek javítása, karbantartása, alkatrészellátással. Tűzifa kereskedés.

fwd-sarkad.hupont.hu

9. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

10. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

12. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

13. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

15. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

16. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

17. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

18. FARKAS BARÁTOK

► A FARKASOK A KIRÁLYAK!!!!!EZ TÉNY!!!! :D

farkasvedok.hupont.hu

19. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

20. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

21. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

22. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

23. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

24. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

25. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

26. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

27. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

28. SZÉP KÉPEK , TÁJAK

► VIRÁGOK , ÁLLATOK , KÜLÖNFÉLÉK

beladesign.hupont.hu

29. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

30. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

31. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

32. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

33. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

34. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

35. Minden, ami gyógynövény

► Gyógyulj a természet erejével! Minden betegségre van gyógyír! Őseink tudták, hogy kell. Az ősi tudás van minden kezelésemben.

humanterapia.hupont.hu

36. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

37. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

38. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

39. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

40. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

41. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

42. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

43. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

44. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

45. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

46. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

47. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

48. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

49. Totál Dráma sorozatok, és minden, ami drámai

► Sziasztok! Remélem tetszeni fognak a sorozataim, és a többi! Drámát a népnek! A legújabb elkészült rész: TDA2 1.rész Fejléckép: TDSzF2: Kyle

totaldramasorozatok.hupont.hu

50. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

51. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

52. Amatőr Írok Honlapja!

► "Az író elsősorban nem azért ír, hogy olvassák. Persze hogy szeretné, ha olvasnák. De elsősorban az írásért ír, mindenekelőtt azért, mert ez az ő létezési módja, mert így veszi birtokába - ő és a könyve - a valóságot." Félicien Marceau

amatorirok.hupont.hu

53. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

54. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

55. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

56. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

57. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

58. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

59. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

60. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

61. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

62. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

63. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

64. Pferde Sport Foto Team

► Sport, Üzleti, Családi és Közösségi rendezvények, reklám és kiadvány fényképezése

showjumping.hupont.hu

65. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

66. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

67. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

68. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

69. Angyalfények

► Mindenkinek jár a Boldogság és minden amit csak szeretne !! "Amit az ember el tud képzelni, azt el is érheti. "

angyalfenyek.hupont.hu

70. HoldFény Lónevelde

► Moon Shine. Nevelj lovat!

hflonevelde.hupont.hu

71. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

72. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

73. Ez az oldal rólad szól!

► Érezd csak jól magad, remélem tetszik az oldal!

te-oldalad.hupont.hu

74. Gyermeksarok

► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!

gyermeksarok.hupont.hu

75. ÜDVÖZÖL DEBRECEN A CÍVIS VÁROS

► Debrecen története, Egyetemek, D.Református Kollégium, Déri Múzeum, közművelődés, közigazgatás, kultúrális élet, turizmus, szórakozás, Hortobágy, egyéb érdekességek

debrecen.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 67
Heti: 387
Havi: 84
Össz.: 385 229

Látogatottság növelés
Oldal: a tű fokán: Beregi
Bihari hímzések - © 2008 - 2026 - biharihimzes.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »