Értelem és Érzelem
Nem most nem a Bronté lány regényéről lesz szó bár ami a témát illeti az se leányálom és néha visszasírom azt a kort amikor még volt erkörcsi tartás és a gyerekeket megtanították viselkedni úgy hogy arra a lerakott alapra amit a tiszteletről kaptak emlékeztek felnövekedvén is. . Az emberek többsége nem tökéletes ezt mindenki tudja és ne is áltassuk magunkat azzal hogy hibátlanok vagyunk. Továbbmegyek a következő közhelyes mondattal miszerint a legjobban a hibáinkból tanulhatunk vagyis elkerülhetetlen hogy az életben, a munkában elkövessünk jópár hibát hogy aztán a kijavításuk, a csorba kiköszörülése közepette rájöjjünk a dolgok helyes útjára. Miért írom ezt gondolhatnátok? Nos olvashatunk és tapasztalhatunk eleget bizonyos dolgokon akkor is fenn fog akadni a szemünk és nem kapunk levegőt jó pár másodpercig ha nem először szembesülünk velük.
Szokásos szombat délelött mikoris csörög a telefonom kéznél van hát felkapom egy kismama beszél és felvázolja hogy valami egyedit szeretne stb stb. mármár igaznak sem tünő dolgokat sorol szinte azt mondom hogy olyat mond amit hallani szeretnék. Megvalósíthatnám az álmát miszerint egyedi előkét szeretne születendő kisfiának . Megbeszélünk egy helyet és egy időt amit lévén 8 hónapos pocakos Ő javasol . Én felkészülök a megbeszélésre elmegyek a megbeszélésre majd anélkül hogy írna egy nyavalyás sms-t ( nem, nemkell felhívni ) hogy nem ér rá, hogy elfelejtette, hogy közbejött valami vagy hazudjon valami kifogást nem jön el a találkozóra. Hívom egyszer kétszer kicsöng átirányítja a hívást majd a következő hívásnál már hangpostára kapcsol át. Én hazaballagok és eljutok oda hogy szinte nem is gondolkodom el azon hogy mi történhetett mert nem kötelező betartani a XXI. századi emberi viselkedési normát azzal hogy értesítjük a másikat . Néha úgy érzem ilyenkor legalább száz évvel korábban kellett volna születnem amikor még létezett lovagiasság és illem voltak tiszteletkörök amiket lefutottak az emberek mert megtanították nekik és mert tisztelték a másikat.
Olvasok olyan embereket bloggereket is akik véleményével nem, vagy csak részben értek egyet. Ilyen ember Vida Ági és az Ő Gazdagmami vagy Üzletanyu Fb. profilja és az ott leírtak miszerint vállalkozást indítani rém egyszerü csak találjuk ki vegyük észre mi a hiánypótló a piacon amit még senki nem talált fel. Nem esik benne szó tehetségről, belső értékekről és családi támogatásról csak karrierről amit szerinte a pólyás baba mellett unatkozó kismamaként megtehet az ember és úgy adja elő mintha ez a világ legkönnyebb dolga volna.
Agyam elhagyom tőle olvasom olvasom és felrobban az agyam .
Aki valaha próbált anyagot beszerezni, értékes terméket létrehozni azt reklámozni próbálni fórumot találni hogy eladhassa majd netán eladni postázni üzengetni és közben a másik hét kezével simogatni a sebeket puszilni a fejecskéket kavargatni a levest és kivenni az üvegkancsót a kézből aláírni a postásnak mindeközben az tudja miről beszélek. Röviden : nem tudja hát tanítja. Gyanítom hogy nem csak az én véleményem ez róla. Minden tiszteletem ellenére kamu duma kb. az élet szép ... mondhatná .
Hétfő esténként szokásom nézni a "tortakirály" Bartolo "Buddy" Valastro müsorát a Bakery Boss-t amiben döglődő családi üzleteket - épp cukrászdákat - ment . Veszi a fáradtságot és ráébreszti a tengerentúli vállalkozókat hogy mi siklott ki, sasszemmel és többéves rutinnal kiszúrja azt a kis - vagy néha gigantikus méretü - hibát ami miatt veszteséges egy üzlet. Persze nem kell cukrásznak lenni hogy élvezhessük a műsort hisz ugyanaz van benne mint amit egy éve a vállalkozástan könyvekben is olvastam miszerint mérjük fel a piacot és adjuk azt amire az emberek vágynak..
Nade mi a helyzet akkor amikor az emberek vágyakoznak ugyan de amikor szembesülnek az árral - ami az én esetemben nem is magas - és úgy reagálnak pl. egy ovisjel csomag megrendelésekor mint az őzike a reflektorfényben. Mindezt azzal a lendülettel együtt amit pár perccel azelött fennen hangoztatott hogy Ő nem akar tömegterméket mert "Lacikának " ne legyen ugyanolyan kapa a jele a zsákján amilyen "Józsikának " is van mert és sorolja ..... egyedi terméket kap amiket lépésenként kell elkészíteni és noha látszólag tisztában van azzal hogy mit kér tőlem és felnőtt létére tisztában van a MEGRENDELÉS fogalommal.
Igen, 200 ft egy egyedileg sablonozott egy óráig készülő ovisjel amiből maximális tudásom szerint igyekszem elkészíteni a gyerekének húsz egyformát ha kell és látom az arcán hogy arra gondol hogy merek elkérni egy jelért annyi pénzt mint egy kiló kenyér ára. Nem gondol bele hogy nekem is kell rezsit fizetnem hogy az anyagot be kell szereznem és a munkadíjat is megfizeti látom a szemében hogy ha azt mondanám neki hogy ingyen van szinte hálálkodna . Azonban a 22-es csapdája az hogy ha nem kérem el az árát ( azt a szintet ahol gyakran nullszaldós lesz számomra ) akkor azt a következtetést vonják le már a hírdetésem olvasásakor hogy a munka nem megfelelő és ezért a kivételesen alacsoy ár. . Ha pedig irreálisan drágán nyújtanám az egyéni hímzéseket mint szolgáltatást akkor fel se hívnának és ahogy sokan mások ők is csak sóhajtoznának a Facebookon amikor egy -egy húszévesnél is fiatalabb lányra ráadnak egy kalocsai mídert hogy jaj de szééééééééééép. Tényleg szép de kifizetni senki se akarja.
Itt tart az ország és hogy mivé fejlődik azt senki se tudja. Vagy mégis?
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
2. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
3. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
4. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
5. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
7. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
8. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
9. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés
► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.
sky-steeds-postagalamb.hupont.hu
10. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
12. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
13. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
15. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
16. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
17. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek
► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!
minden-ami-szorakozas.hupont.hu
18. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
19. IDEGEN TECHNOLÓGIÁK TERVEZÉSE ŰRTECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK
► CÉL A KONKRÉT FEJESZTÉSEK SZEMLÉLTETÉSE EGY ÚJ TÍPUSÚ TERVEZÉS ELINDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN KIEMELVE A HIPERSZONIKUS REPÜLŐESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIT
idegentechtervezes.hupont.hu
20. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
21. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)
vw-alkatreszek.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
23. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Próbáld meg kiejteni ezt a honlap nevet! ez után a többi nyelvtörő sem jelenthet gondot.
wwwponthu.hupont.hu
25. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
26. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
27. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
28. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Minden ami Michael jackson!!
michaeljacksonforever.hupont.hu
30. MINDEN TÍPUSÚ TERMŐFÖLD SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPESTEN.
► TERMŐFÖLD, ROSTÁLT TERMŐFÖLD, TRÁGYÁS TERMŐFÖLD, TŐZEGES TERMŐFÖLD, TŐZEGES TRÁGYÁS TERMŐFÖLD, DARÁLT TERMŐFÖLD, SZÁLLÍTÁS, ÁR, ÁRAK, ÁRLISTA.
termofoldszallitassal.hupont.hu
31. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
32. INNOVATIV KLÍMA KFT. MEZŐTÚR
► INNOVATIV KLÍMA KFT = PRECIZITÁS, PONTOSSSÁG, MEGBÍZHATÓSÁG!
innovativ-klima.hupont.hu
33. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak
► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre
lakasvetel.hupont.hu
34. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
35. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
36. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL
► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT
tepesztalatok.hupont.hu
► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..
mygothicmusic.hupont.hu
38. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..
turbocso-intercoolercso.hupont.hu
39. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
40. Érdi képek
► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról
erdikepek.hupont.hu
41. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
42. Nikii oldala.
► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!
nikiioldala.hupont.hu
43. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
44. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
45. "A Szellem Útja" Ezoterikus Közösség
► Ez a megnevezés az Atlantiszi Kabbalából ered, ami által valódi Énünkhöz közeledünk, létünk értelméhez. Itt, egy Útat mutatunk neked. Méghozzá azt, hogyan találd meg a te belső utadat, és hogyan teremts, alkoss az életedben gyümülcsöző dolgokat.
reikienergia.hupont.hu
46. ~Anime~
► Ebben a menüpontban megtalálható az összes anime, köztük kiemelve azok, amik a jobb oldali sávban már szerepelnek!
naruto-khun.hupont.hu
47. Fenyő Miki Dalok
► Csókkirálynak hívják a háta mögött!
madeinhungarya.hupont.hu
48. Minden nap egy rövid kis történet és mások
► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.
rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu
49. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
50. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
51. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
► Vízvezeték szerelés, Fűtésszerelés és Csatorna bekötés. Garancia! 21 év szakmai tapasztalat! Precíz, megbízható munkavégzés! Korrekt árak! Hétvégén és ünnepnap is hívhat! telefonszám: 06-70-944-14-01 e-mail: vizvezetekszerviz@gmail.com
vizvezetekszerviz.hupont.hu
53. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján
► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600
autosbolt-tat.hupont.hu
54. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
55. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
56. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau"
► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163
szobor.hupont.hu
57. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
59. Perfect Dog Mobil Kutyakozmetika
► Kutyakozmetikus házhoz megy! Tel:06 30 576 3717.Minden fajta teljeskörű ellátása , kiállításra felkészítés. Gazdibarát árak! A kiszállás ingyenes! Szombathely,Kőszeg , Bük,Sárvár,Csepreg és vonzáskörzetükben házhoz megyek!
perfect-dog.hupont.hu
60. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
61. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
62. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!
ismertetok.hupont.hu
64. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
65. Gyönyörű, festett mandalák
► Energetizáló, festett mandalák, amelyek lendületet adnak és segítenek céljaid elérésében. Hangulatossá teszik a környezetet, gyógyító erejük van. Mindig új erőt nyerhetsz, ha ránézel. Adhatod ajándékba, vagy lehet a sajátod.
mandalakeszites.hupont.hu
66. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.
► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba
baromfi-diszbaromfi.hupont.hu
67. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
68. Vali Néni Kifőzdéje Verőce
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
69. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
70. Épületrepedések zárása, süllyedések megállítása, sajtolt mikrocölöpözéssel
► Épület repedések összezárása, süllyedések megállítása, alapok, főfalsk és válaszfalak, födémek, padlók stabilizálása, visszaemelése , statikai szakértése, megerősítése és javítása, pinceszint süllyesztés szakaszos aláalapozással.
epuletrepedessullyedes.hupont.hu
71. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
72. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
73. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
74. Autóüveg fóliázás Budapest
► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000
autouvegfoliazas.hupont.hu
75. Telenovellák Magyarországon!
► Sziasztok ez az oldal az elmúlt évek Telenovelláival foglakozik!
telenovelashungary.hupont.hu