Bihari hímzések

" Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

 

 

Oviba készülünk! 

 

 

 

 

 Itt az április a nyakunkon és már biztosan minden kisgyereknél eldőlt felvették-e az oviba . Ha így van akkor biztosan egyből sok kérdésünk van főleg ha első gyerekről van szó.  A szeptemberi ovikezdésig azonban nincs idő tétlenkedni hisz ügyes kezü anyukák addig is sok mindent elkészíthetnek a kicsi csomagjából. 

 

Amire szükségünk lesz : 

- ovis zsák : ez ugyan intézményfüggő de a legtöbb ovódában még zsákos rendszer van akasztókkal néhányban azonban fakkok várják a gyerekeket.  Kérdezzünk rá hogy kell -e zsák és milyen méretü fér el az öltözőben.  De nagy általánosságban elmondható hogy gyermek vállfa szélességü és egy átlag férfiing hosszúságú zsák a sztenderd. 

-tornazsák: szerencsére majd minden oviban van lehetőség focizni, balettre járatni a kicsiket de ha ez nincs is így az általunk választott intézményben heti rendszerességgel vannak torna foglalkozások.  Erre az alkalomra tornaruhát fognak kérni - fehér vagy minimális mintával nyomott pólót és rövid nadrágot jelent-  tornacipőre nincs szükség elég a váltócipő ennek a tárolására a csoportban van lehetőség és egy szabvány tornazsákban kap helyet a gyerek nevével vagy jelével  ( mégjobb ha mindkettővel ) ellátva.  Ez nagy átlagban   30x 20 cm-es.  Nem kell hogy hátra lehessen venni de zárható legyen valahogy mert másképp kipotyog belőle a tartalom. 

Ágynemü szintén intézményfüggő lehet . A legtöbb magyar oviban összecsukható tábori ágyhoz hasonlón alszanak a kicsik és ehhez egy méterszer  90 cm-es paplanhuzatot fognak bekérni. Lepedőt van ahol kérnek - gumisat - és kispárnát is vinni kell . Mindezt duplán hogy a kisegítők tudják áthúzni ha netán baleset van vagy csak elkoszolódik.  

kéztörlő:  ezt szinte egész biztos hogy mindenhol kérnek majd . Jobb ha több darabbal is készülünk, de két db biztosan kell majd.  A brit szupermarketben lehet  kapni tudomásom szerint a legjobb áron fehér frottír kéztörlőt  199,- áron . A színes drágább van sárga és kék.  Nem kell hogy nagyon bonyolult legyen . Erre akár kézzel is varrhatunk díszcsíkot valamilyen nem túl mozgalmas gyerekmintás v. egyszínü széles csíkot és felvarrás elött akár ki is hímezhetjük a kicsi nevével.  A jelet nem ajánlom belehímezni hisz előfordulhat egy költözés v. ovi váltás és akkor már más jelet kapnak .  Szóval az a legjobb ha a jel mobil és levehető.   

Amit még készíthetünk : kabátzsebbe tehető kis papírzsebkendő tartó.  A neten számos mintát és fajtát találunk . Télen nyáron hasznos és igényes darab. Gombbal vagy egyszerübb tépőzárral is elláthatjuk.   Néhány helyen járva láttam hogy neszeszer is van a csomagban ebben a kislányok csattjait, hajfelszerelését tarthatjuk ez is lehet tépőzáras vagy zipzáras  nem kell nagy legyen mert az átlag ovódában van közösségi jellel ellátott fali fésűtartó .  

 

A nagy falat sokaknak azonban az ovisjel . Itt sokan megtorpannak mert a legegyszerübb régi jelek - labda, vödör , létra - mellett elég bonyolult jelek is léteznek már amik feladhatják a leckét.  Léteznek olyan netes vállalkozások ahonnan rendelhetünk bevasalható bevarrható jeleket de kis türelemmel fáradtsággal nomeg ügyességgel magunk is elkészíthetjük.  

Aki azonban maga vállalkozik az ovis jelek készítésére szolgálhatok némi tanáccsal hogy is fogjon hozzá a kis jelek kialakításához ...

Kezdetnek válasszunk teljesen átlagos fehér szövetet. ez lehet lenvászon v. bármely más nem nyúlékony anyag. ne legyen póló stb.   aztán húzzuk meg az anyag széleit  és ahány jelet szeretnénk annyi négyzetet kockát  alakítsunk ki a köztes területen. 

 így : p1010981.jpg

Ovis követelményeknek megfelelően jelet kell rakni mindenre ami a kicsié. Tehát kell jel az ovis zsákra , a törülközőkre - kettőnél mindenképp több darab fog kelleni-  valamint intézménytől függ hogy az ágynemüre lepedőre tornazsákra kérnek -e pénzt vagy az intézmény adja esetleg a szülők vásárolják e meg.  

Az ágynemühuzat majd mindenhol átlagos méretü  és arra is kell jel, mind a párnákra mind a huzatokra - kell belőle két szett- egy ami mindig fel van húzva és egy ami tiszta váltásként van jelen. 

szóval ezután a kis kitérő után vegyük magunk elé a vásznat amire már felrajzolgattuk a tetszés szerinti négyzeteket.  a 3x3, 4x4, 5x5 esetleg  6x6 cm-es kockákat és lehetőleg varrógéppel sürü cikcakk öltéssel menjünk végig rajtuk úgy hogy minden egyes blokk később kivágható legyen. lsd fenti képen. 

ezután ha kialakítottuk a blokkokat  megkezdődhet a kisgyermek ovis jelének felrajzolása  ehhez célszerü valamilyen sablont használni amit  puhább kartonból - pl. gyógyszeres doboz- kivághatunk és később ezt sablonként használhatunk a körvonalakhoz. 

amikor ezzel is megvagyunk tegyük rámába az anyagot és hímezzük ki . alkalmazhatunk tudásunktól függően láncöltést vagy ha úgy látjuk szebbnek akkor tüfestéssel is gazdagíthatjuk árnyaltabbá tehetjük a  jeleket. 

Ezzel a megoldással több évre szóló igényes jeleink lesznek . Nem állítom hogy fillérekből kihozható és hogy gyors munka de megéri a fáradozást.

Jó munkát  mindenkinek!  -hamarosan képeket is hozok.- 



Read more: http://biharihimzes.hupont.hu/1/szucsok#ixzz2c7I5LoX0




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. Újszentmargitai Hagyományőrző, Műemlékvédő és Településfejlesztő Alapítvány

► Őseidnek szent nevéhez,nemzetednek gyökeréhez, tesvér ne légy hűtlen soha

ujszentmargitaialapitvany.hupont.hu

5. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

6. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

7. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

8. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

10. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

11. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

12. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

13. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

14. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

15. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

16. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

17. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

18. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

19. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

20. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

21. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

22. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

23. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

24. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

25. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

26. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

27. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

28. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

29. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

30. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

31. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

32. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

33. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

34. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

35. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

36. GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK

► Fűben -Fában orvosság,természetes C vitaminok, az ANYATERMÉSZET által felkínált lehetőségek,gyógymódok és természetes terápiák

gyogyitonovenyek.hupont.hu

37. Vályogház felújítás.06703842651 Vályog, vert, rakott falu ház felújìtàs

► Vályogház, tégla, vegyes, sár falu ház felújítás ,

valyoghazfelujitas.hupont.hu

38. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

39. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

40. Bronzkefék,szénkefék

► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu

bronz-szenkefe.hupont.hu

41. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

42. VITÉZTELEP

► Az I. Világháborús aktív és veterán vitéz-katonacsaládok, illetve Szeged-Halas-Szabadka városok földjeiről érkező szorgalmas emberek lakhelye. 1927-től 1948-ig Kelebia-Vitéztelep, 1949-től felszámolták, a környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

viteztelep.hupont.hu

43. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

44. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

45. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

46. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

47. FÉNYOLDAL ☼ Mechkan Felix

► A FÉNY Hierarchia Információi

fenyoldal.hupont.hu

48. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

49. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

50. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

51. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

52. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

53. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

54. Harisnya, Zokni, Fehérnemű Nagykereskedés.

► Megbízható ügyfeleket keresünk, meglévő partnereinknek. Cégeknek segítünk az értékesítésben, és a beszerzésben is.Szeretné tudni, hogy mit kell mindennap tennie, hogy növelje a bevételeit?

harisnya.hupont.hu

55. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

56. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

57. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

58. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

59. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

60. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

61. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)

► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)

tinilanyoklapja.hupont.hu

62. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

63. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

64. Vízvezetékszervíz

► Vízvezeték szerelés, Fűtésszerelés és Csatorna bekötés. Garancia! 21 év szakmai tapasztalat! Precíz, megbízható munkavégzés! Korrekt árak! Hétvégén és ünnepnap is hívhat! telefonszám: 06-70-944-14-01 e-mail: vizvezetekszerviz@gmail.com

vizvezetekszerviz.hupont.hu

65. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás

csibekelteto.hupont.hu

66. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

67. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

68. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

69. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

70. Varázskezek

► egy kis segítség lelkes pedagógusoknak, kreatív anyukáknak, szorgos háziasszonyoknak

varazskezek.hupont.hu

71. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

72. Nincs itt mese győzni fog a PVSE! PVSE Bácsalmás Serdülő csapata

► Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és a vereség is meg van bocsátva!

pvse-serdulo.hupont.hu

73. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

74. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

75. Csapágy és Villanymotorpont

► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu

csapagypont.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 32
Tegnapi: 43
Heti: 280
Havi: 219
Össz.: 391 707

Látogatottság növelés
Oldal: Oviba készülünk!
Bihari hímzések - © 2008 - 2026 - biharihimzes.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »