Bihari hímzések

" Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

 

Ruhatetkó 

oda ahová nem lehet hímezni.

 

Aki valaha próbált rugalmas anyagba hímezni tudja hogy nagyon nagyon nehéz és akkor még finoman fogalmaztam . Most kipróbáltam egy mások által ruhatetkónak mondott megoldást mert volt egy uncsi fekete felsőm amit fel szerettem volna dobni no és azért is mert ha ilyet kérnek hadd ne mondjak nemet . 

A dolgunk a következő ha szeretnénk magunknak ilyet: 

1.lépés:

  a mintát rajzoljuk ki vagy ahogy én  vegyünk a ruha anyagának megfelelő színü drukkolt mintás kisterítőt.  

fekete_napsz._kalocsai.jpg

2. lépés :

 egy adott színnel vagy autentikus esetleg szomorú pamukos színvilágnak megfelelően hímezzük ki mint ha csak terítőt készítenénk.  Én azért vettem terítőt mert nem volt itthon fekete anyagom és ha már anyag akkor napszövet.  

ruhatetko_2..jpg

3. lépés

 miután befejeztük a hímzést . fél cm-re a minta szélétől közepes öltésekkel varrjuk el úgy hogy a hímzés alá tegyünk egy közepesen vastag szövetet  akár filclapot is lehet használni de ha a ruhára készítjük ezt nem ajánlom mert a filc mosáskor összemegy. A filc tökéletes monjuk egy fülbevaló készítéséhez. Erre a tartás miatt lesz szükségünk.   Ezt követően legyünk vagányak és kis körömvágó ollóval vágjuk körbe az öltéstől pár milliméternyire  így:  

ruhatetko_3..jpg

majd ezek után már könnyebb dolgunk van hiszen a vágás és a levarrás között hurok öltésekkel varrjuk le hogy a feslett rész eltünjön és ezáltal hosszantartó darabot kapunk. 

4. lépés: 

ezek után egyszerü varrócérnával rögzítsük a ruhánkon a kívánt helyre gombostüvel majd a mintánál a belső résznél is és a fekete szélvarrásnál is varrjuk fel a ruhatetkót.    Elkészítése így talán bonyolultnak tűnhet valójában nem ördöngösség.  

sok sikert kívánok hozzá!   Kétszer egynapos munka de ha megunjuk bármikor átvarrhatjuk másik ruhadarabra .  

ruhatetko_4..jpg

 

Ez az enyém  lett, de szívesen készítek megrendelésre is egyedileg válogatott virágokból !  Ár :  300,- / cm. - hímzéssel varrással együtt értendő. 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

2. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

3. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

4. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

5. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. AUTÓMENTÉS ÉS NEMZETKÖZI AUTÓSZÁLLÍTÁS

► Bartha Viktor: +36 70 638 8465

automentesbartha.hupont.hu

3. MOBILGARÁZS - GARÁZS

► MOBILGARÁZS - GARÁZS - könnyűszerkezetes mobilgarázs, csarnok, raktár, tároló

garazsok.hupont.hu

4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szitanyomas.hupont.hu

5. PUSKÁS ÖCSI - A LEGISMERTEBB MAGYAR

► Puskás Ferenc, Öcsi, Pancho és Öcsi bácsi: amilyennek megismertem

puskas.hupont.hu

6. LONDON BOX "Divat a világ fővárosaiból" - SECOND HAND (OUTLET)

► VILÁGMÁRKÁK MÁSODKÉZBŐL (Exkluzív minőségű használtruha) London Box - Veszprém, Bányászati székház

angoldivat.hupont.hu

7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

aerobicszeged.hupont.hu

8. Olcsó szállás Mezőtúron

► Mezőtúr központjában 2 szoba, nappali, 2 fürdőszoba, teljesen felszerelt konyha, kábeltv, wifi, szállás kiadó. Munkásoknak, brigádoknak kitűnő választás!

olcsoszallasmezotur.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hbu.hupont.hu

10. Éva Vendégház

► Szarvason a Holt - Körös partján teljesen felszerelt vízparti nyaraló kiadó

evavendeghaz.hupont.hu

11. REMÉNY-HANG

► Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (János 3:16)

remenyhang.hupont.hu

12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mosogepszerviz.hupont.hu

13. Biztonság

► vagyonvédelem, biztonsági cég, költöztetés

cegek.hupont.hu

14. Kútfúrás hivatásos vízkútfúró céggel, Profi kútfúrás prémium minőségben.

► Rendeljen saját vízkutat, és felejtse el a havi vízszámlákat.

vizkutfurok.hupont.hu

15. Horse Racing Sport Betting

► Our horse racing results page provides a comprehensive results service from all corners of the globe, with meeting from Hong Kong, India, Japan, Singapore, and the UAE all covered.

janebraun.hupont.hu

16. Józsi próbaoldala

► itt gyakorlok :-)

jozsiproba.hupont.hu

17. NÉPDALOK Egy Helyen!

► Szereted a népzenét? Utálod, amikor nem jut eszedbe egy népdal szövege? Itt a helyed!

nepdalokegyhelyen.hupont.hu

18. Reklámanyag terjesztés Budapest Területén

► Elöttünk nincs lehetetlen minden reklámot célba juttatunk. Gyors megbizható preciz munkát biztositunk.

profiszorolapos.hupont.hu

19. Efficiently getting out of debt

► You may find yourself under a mountain of debt

anneboyd.hupont.hu

20. Advantages of Using Aloe Vera Supplement

► You can also include aloe vera supplements to you diet to increase your energy levels and maintain a healthy body and weight.

johnagragg.hupont.hu

21. Original Hungarian Food and Drinks

► Original Hungarian food and drinks ordering. ****** It's like home with us. ****** Delivery from Hungary to the United States of America. ******* FREE DELIVERY!

hungarianfoodanddrinks.hupont.hu

22. Helló

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tothendrenandor.hupont.hu

23. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kinderfigurak.hupont.hu

24. About Meditation

► Meditation is great for stress management.

melissajoy.hupont.hu

25. Shakes & Fidget Tippek

► Tippek,Tanácsok.....

sf-tippek.hupont.hu

26. Próba Róza

► Megismerlek Téged

kapcsolatfelvetel.hupont.hu

27. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

automiskaklinika.hupont.hu

28. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szabadosakos.hupont.hu

29. Muskátli motel és étterem.

► Egy otthonos,komfortos panzió Újhartyánban.

muskatlimotel.hupont.hu

30. Heartwarming Gifts for Moms

► Looking for a special gift for your mom? Moms are the most important person to us.

christahoy.hupont.hu

31. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

32. JUDYTA HAIKU

► költészet, irodalom, tárca, novella

judytahaiku.hupont.hu

33. Gurdonpszichológia - Gurdon Lajos és Gurdonné Kovács Helga pszichológusok

► Pszichológiai- és pályaválasztási tanácsadás Szentesen és Csongrádon

gurdonpszichologia.hupont.hu

34. Remo Vendégház

► Szálljon meg nálunk , ha pihenésre vágyik !

remo.hupont.hu

35. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

36. PSM TRANSZFER RENDSZERES JÁRAT BELFÖLDÖN ÉS KÜLFÖLDÖN

► Megbízható, gyors és kényelmes

psmszemelyszallitas.hupont.hu

37. PC-Cheat a legjobb cheat kódok

► A Cheat kódok új jövője. Megtalálható GTA SAN ANDREAS, Star wars battlefront 2 , Rome total war

pc-cheat.hupont.hu

38. Szállás Siófok/Hájos vendégház

► Balatontól 400 m-re Balatonszéplak alsón apartmanok kiadók

hajosne.hupont.hu

39. Játszóház

► Kerti Gyerek játszóház,játszóházak építése,beltéri játszóházak építése kedvező áron

jatszohazak.hupont.hu

40. Manikűr, pedikűr, műkörömépítés, kéz és lábápolás Debrecenben

► Kérésre házhoz is megyek, nem számítok fel kiszállási díjat!

zseva.hupont.hu

41. Top'99 Szerviz Kft

► Geodéziai és Épitőipari műszerek javítása és értékesítése! !

topszervizkft.hupont.hu

42. A CSALÁD BIZTONSÁGA

► A JELEN GONDOSKODÁSA A JÖVŐ BIZTONSÁGA!

csalad-biztonsag.hupont.hu

43. VITALITÁS ÉS ÉLETERŐ

► "Egyetlen jó létezik csak: a tudás, és egyetlen rossz: a tudatlanság." Szókratész

vitalitaseseronlet.hupont.hu

44. Metalidea Iroda

► Érdekelnek hagyatékok, régiségek, gyűjtemények, antik és retro lakberendezési tárgyak, ingyenes értékbecslés, díjtalan kiszállással.

metalidea-iroda.hupont.hu

45. Favágás pestmegyében.

► Veszélyes fák kivágása, gallyazása alpintechnikával!! Veszélyes fák vágását, gallyazását vállaljuk alpin - technikával, valamint darus-kosaras lebontással is!Továbbá kertgondozást, telektisztítást, fűnyírást-kaszálást, bozótirtást! Rövid határidő,

palfavagas.hupont.hu

46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

canadiandiamond.hupont.hu

47. OPEL-FORD-BMW GYÁRI ALKATRÉSZEK KERESKEDELME HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

vcarexpressz.hupont.hu

48. Alaptol a tetőig

► Építőipari brigád 12-éves szakmai tapasztalattal A-Z-ig

patikasrobert.hupont.hu

49. A-Geni Könyvvizsgáló és Tanácsadó Iroda

► Kötelező könyvvizsgálat, választott könyvvizsgáló 7 éves referenciával, átalakulások, kiválás, beolvadás könyvvizsgálata. Adótanácsadás. EU támogatások könyvvizsgálata. Számviteli szakértés rendszerek bevezetéséhez. Német és magyar nyelven.

a-geni.hupont.hu

50. Tinitanoda, az ifjú gasztroimádóknak...

► Tippek, fortélyok, ötletek, és tapasztalatok...

tinitanoda.hupont.hu

51. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tothimrefotos.hupont.hu

52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

zeno.hupont.hu

53. SCIENNET- AZ ÜZLETEK ÜZLETE-AVAGY,HOGYAN LEGYÜNK GAZDAGOK!

► NAPI VÁSÁRLÁSAIBÓL IS, ÉS MÁSOK VÁSÁRLÁSAIBÓL IS VISSZATÉRÍTÉST KAP!!

gazdagodjonmostmeg.hupont.hu

54. A MULT ÁRNYÉKÁBAN.

► miralenda igaz története.

kisert-a-mult.hupont.hu

55. GPL BOLT NAGYKERESKEDÉS

► Tesztelje Le Árainkat!!!A VILÁG LEGJOBB ÁRAI!!!

gplbolt.hupont.hu

56. Pityu oldala

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

djbika.hupont.hu

57. TISZTA SZIVEMBOL SZERETLEK PINTYE DORA

► MEG HALOK NELKULED.DE REMELEM TUDOD H KI VAGYOK

par-kereso.hupont.hu

58. MÁ-TU-KA VARÁZSLAT

► Több funkciót is kielégítő elegáns, modern, dekoratív kert és lakás kiegészítők. Márvány, tufa, kavics és dekorüvegből készülnek. A hazai és az európai vásárokon újdonságnak számítanak.

matukavarazslat.hupont.hu

59. ESTELLA HASTÁNC STÚDIÓ DEBRECEN

► "A tánc megszépíti az életet, a táncoló mások életét szépíti meg!" TÁNCOLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT, TESTI LELKI HARMÓNIÁDÉRT!

estella-hastanc.hupont.hu

60. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

61. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

immunorzo.hupont.hu

62. Szerelem,szex,vágyódás,romantika!

► Szerelmes vagy vagy csalódott ez az oldal NEKED iródott!!! <3

noemilove.hupont.hu

63. OLCSÓ HOTEL KERESŐ

► - - Ezzel keresem a olcsó hotel árakat és szállásokat! Nekem ez vált be! - - OLCSÓ HOTEL KERESŐ

olcso-hotel-kereso.hupont.hu

64. Könyvvizsgálat versenyképes áron

► Nagy tapasztalattal rendelkező könyvvizsgáló várja ügyfelek jelentkezését. Versenyképes ár, megbízhatóság, magas szakmai színvonal, gyorsaság. Visszamenőleges megbízások fogadása is.

konyvvizsgalobudapest.hupont.hu

65. A szerelmesek oldala

► Ezt az oldalt a szerelmeseknek ajánlom

talalka.hupont.hu

66. GYIRMÓTI ÓVODA

► ÜDVÖZLÜNK MINDEN KEDVES SZÜLŐT, ÉRDEKLŐDŐT!

gyirmotovi.hupont.hu

67. DDMT2 vel kapcsolatos dolgok

► Hát megtalálod ezzt az oldalt nézz körül van minden ;)

ddmt-hack-yang.hupont.hu

68. lovas világ

► "Amikor a lovam hívtam a karámból és ő nyerítve hozzám vágtatott, egy ismerősöm azt mondta erre nevetve, hogy pont olyan, mint egy nagyra nőtt kutya. Ő nem tudta mi a különbség a kettő között. Míg mind a kettő ugyan hűségesen szolgál, addig lovamra a

lovaseletamigelunk.hupont.hu

69. ESZPERANTÓOKTATÁS DEBRECENBEN,NYÍREGYHÁZÁN-- GAJDOS PÁL

► Semleges Euró+semleges Eszperantó=siekeres Európai Unió. Eszperantót tanítok, nyelvvizsgára felkészítek évtizedes gyakorlattal kezdőket és haladókat, valamint reményvesztetteket - Gajdos Pál egyetemi eszperantó szaktanár.

gajdospalesazeszperanto.hupont.hu

70. BAZÁR-SHOP-STOP &HIGIÉNIA & NŐI- FÉRFI-GYERMEK FEHÉRNEMŰ ÜZLETEINK

► ITAL-HÁZTARTÁSI-DIVAT-DISCONT, VEGYI-ILLATSZER.NŐI-FÉRFI-GYERMEK-FEHÉRNEMŰ

bazar-stop.hupont.hu

71. FLABéLOS ONGA

► Mozgassa át nálunk az egész testét erőlködés nélkül, rövid idő alatt!

flabelosonga.hupont.hu

72. Tibeti Terrier Champion kutyák a Rozsdás Halász kennelből

► A tibet terrier minden vágya, hogy gazdájának megfeleljen. A világ egyetlen kutyafajtája sem olyan kiegyensúlyozott és kedélyes, mint ez a tibeti kiskutya, örökké barátságos, jóindulatú lénye felviditja az embereket, akár a napsugár mosolya!

tibetiterrier.hupont.hu

73. DarkOrbit - Minden amit tudni kell róla!

► Sziasztok! Ez az oldal lényegéböl egy DarkOrbit fan oldal, ahol sok hasznos információt találhattok meg a játékhoz. FEJLESZTÉS ALATT!

darkorbit-infok.hupont.hu

74. Fotó restaurátor

► Régi, elsárgult, töredezett, hiányos fényképek felújítása, restaurálásása, éld újra az élményt, amit átéltek elődeink! Tel: 06309-428553 Bártai Balázs és Kaszás Attila

fotorestaurator.hupont.hu

75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

ratalalhat.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 101
Heti: 827
Havi: 4 492
Össz.: 376 865

Látogatottság növelés
Oldal: Ruhatetkó 4 lépésben
Bihari hímzések - © 2008 - 2025 - biharihimzes.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »