Bihari hímzések

" Mert aki a hímzést megszereti, az öltések, a színes fonalak nélkül egyetlen napját sem tudja már elképzelni."

Egyszervolt könnyüipar 


Joggal kérdezhetik mit tudhat egy 30-as a könnyüiparról.... nahiszen.  Tudom én így kezdődik a magyarok beszélgetése  De itt most tévednek a családomban majdnem mindenki a könnyüiparban dolgozott vagy dolgozik. Varrodákban nőttem fel  Olyan mint egy mese nem??  . De ez most nem mese lesz.  Valóság. Keserű szájízzel mondhatnánk hisz amolyan " rég volt szép volt " vagy ahogy az öreg nénik mondják " bezzeg a mi időnkben", és igen most van az a pont ahol joggal sírhatjuk vissza a múltat.  

 

Hazai fésüsfonó és szövőgyár: 

1969_fesusfono.jpg

A ’60-’70-es években a gyár fő terméke a Terlyster szövet lett, jelentős nemzetközi elismerés mellett.

 

" Kiépült a gyár teljes vertikalitása, a gyapjúmosástól a textilkikészítésig minden munkafázist elvégezhetett. A Fésüsfonó 1944 december 23-ig üzemelt, ekkor már nagyrészt honvédségi megrendelésekre. A harcok során néhány találat érte, de jelentősen nem károsodott. A németek által elrendelt üzembénítás végrehajtásának köszönhetően elkerülhette a felrobbantást. A háborút követően a gyár az ország egyik legnagyobb gyapjúipari üzeme volt."

 forrás:  egykor.hu 

Debreceni kötöttárúgyár: 

kotottarugyar.jpg

ez nekem sajnos hazai pálya, nem tudni róla túl sokat sajnos de  itt is van egy cikk arról mivé lett:

http://www.civishir.hu/azt_irja_az_olvaso/az-egyik-legdurvabb-hely-debrecen-sziveben/0830193447

 

Május 1 Ruhagyár  - később Elegant Design. 

majus1_ruhagyar.jpg

 

Háttérben a Semmelweiss Orvostudományi egyetem épületével. 

 

 

majus_1_ruhagyar_.jpg

 


 A gyár régebben a hadseregnek gyártott ruházatot, majd fokozatosan áttértek a modern ruhagyártásra a lakosság számára. Ekkor vették fel az Elegant Május 1 Ruhagyár nevet. A céget 1958 jan. 27-én jegyezték be.  

"A Május 1 Ruhagyár 1977-ben a Levi Strauss céggel kötött kooperációs szerződést eredeti farmernadrágok gyártására. A gyártás a vállalat Marcalibanlétesített gyárában folyt és ott évente mintegy 800 ezer Levi’s farmernadrágot gyártottak, aminek mintegy egyharmadát belföldön értékesítették.[19] A Levi Strauss cég később, 1989-ben Kiskunhalasra, a volt Halasi Kötöttárugyár egyik épületébe költöztette farmernadrág-gyártó üzemét "  forrás: wikipedia. 

 Nagyatádi és Újpesti  Cérnagyár

 később:  Coats Hungary

medvecerna.jpg

medvecerna_spulnik.jpg

A medvecérnára a retronom-on találtam rá . Újpesten a cérnagyárban gyárották  

A cég Angol-Magyar Cérnagyár Rt. néven, 1923-ban alakult, mint az angol J. and P. Coats Ltd. (Glasgow) által irányított nemzetközi konszern leányvállalata. Részvényei az angol anyavállalat kizárólagos tulajdonában voltak. Alaptőkéjét 1 milliárd koronában, majd 1926-ban 1600000 pengőben állapították meg.Az üzem gépi berendezéseit a konszern pozsonyi, harlandi (osztrák) és paisley-i (angol) gyáraiból szállították. A gyárban fonoda, orsózó, cérnázó, fehérítő és festő üzemrészek működtek, a termeléshez szükséges gyapotot főként Egyiptomból szerezték be.

 1941-ben, Magyarország hadba lépését követően a konszernvállalatok állami ellenőrzés alá kerültek. 1942-ben a cég elnevezését Első Magyar Cérnagyár Rt-re változtatta. 
Az újpesti gyárat a főváros ostroma alatt nem érték komolyabb károk, de az 1945. évi jeges árvíz jelentős veszteségeket okozott az üzemekben.A céget 1949. dec. 28-án államosították, a gyár Újpesti Cérnagyár néven önálló üzemként folytatta tevékenységét.1953-ban a vállalat a Nagyatádi Kézimunkafonalgyárral szervezetileg egyesült, Újpesti Cérnagyár újpesti és nagyatádi telephellyel. Az iparági átszervezések során - 1963-ban - a pamutfonodákat a Pamutfonóipari Vállalat egységes szervezeti keretébe vonták; a vállalat elnevezése: Pamutfonóipari Vállalat Újpesti Cérnagyára, amely két telephellyel működik - Újpesten és Nagyatádon.

Elég sokat nem lehet megtudni róla:.... 

http://fn.hir24.hu/gazdasag/0001/01/01/megv_rolt_nagyat_di/

 

 

Budapesti Pamutfonóipari Vállalat

 később Puppets Hungary 

puppets_reklam.jpg

Semmit sem sikerült érdemben megtudnom róla. sajnos.

 

és a végére azért egy jó hír... 

Röltex.

ami

még ma is megvan.  maga  a röltex csak külsőségeiben változott nagyot  neve egyébként mozaikszó:  

 vidáru és Lakástextil Kiskereskedelmi Vállalat

 

roltex_neon.jpg

 

"A 60 éve alapított RÖLTEX kiskereskedelmi hálózat legjobb hagyományait követve igyekszünk árukészletünket és választékunkat úgy összeállítani, hogy a családban, háztartásban nap mint nap felmerülő varrással, szabással, kötéssel, horgolással, díszítéssel, dekorációval kapcsolatos igényeket maradéktalanul ki tudjuk elégíteni." forrás a honlapjuk.  

 

Néhányat sajnálhatunk és van aminek még örülhetünk. Köszönettel tartozom a Retronom.hu-nak a képekért és a régi reklámokért!  

 

Olvasnivaló: 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Budapesti_Finomkötöttárugyár

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

2. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

3. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

4. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

7. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

8. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

9. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

10. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

11. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

12. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

13. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

15. Hungary-mu Admin oldal

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

admin.hupont.hu

16. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

17. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

18. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

19. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

developer.hupont.hu

21. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

22. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

23. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

24. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

25. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

26. Sólyom Konrád

► Osztály bemutató

bot.hupont.hu

27. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

28. chat-web

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

chat.hupont.hu

29. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

30. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

31. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

32. GOMBACSÍSZÁR

► Minden gomba ehető egyszer, de valamelyik valóban csak egyszer!!! Túrázók, természetjárók, és gombázók oldala, és mindenkié aki szereti a természetet! Engedje meg, hogy bevezessem a "viláGOMBA"! (2009)

gombacsiszar.hupont.hu

33. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

34. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

35. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

36. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

37. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

38. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

39. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

40. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

41. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

42. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

43. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

44. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

45. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

46. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

47. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

48. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

49. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

50. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

51. GYORS ÉS EGYSZERŰ RECEPTEK

► EGYSZERŰEN ÉS GYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ RECEPTEK LÉPÉSRE KÉPEKKEL

gyorsreceptek.hupont.hu

52. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

53. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás

csibekelteto.hupont.hu

54. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

55. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

56. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

57. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

58. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

59. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

60. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

61. Studio-2.0

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

studio.hupont.hu

62. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

63. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

64. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

65. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

66. Linkvadász

► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!

linkvadasz.hupont.hu

67. csajsziklapjahupont.hu

► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight

szabokriszta.hupont.hu

68. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

69. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

70. Akác fa oszlopok a kertben

► Az oldalon akác fa oszlopok, és akác oszlopokból, rönkökből készült kerti fatermékek képeit találja! - akác oszlop - kérgezett akác oszlop - szíjácsmart akác oszlop - körmart akác oszlop - hengermart akác oszlop

akac-oszlop.hupont.hu

71. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

72. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

73. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

74. SZEDD MAGAD SZOB Dunakanyar

► Gyümölcseink: ŐSZIBARACK, SÁRGABARACK, KÖRTE, ALMA, cseresznye, meggy, KAJSZIBARACK. Gyümölcsös a Dunakanyarban SZOBon, BUDAPESTtől 50 km-re Északra.

szeddmagad.hupont.hu

75. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 41
Tegnapi: 20
Heti: 128
Havi: 684
Össz.: 390 666

Látogatottság növelés
Oldal: Egyszervolt könnyüipar
Bihari hímzések - © 2008 - 2026 - biharihimzes.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »